Lelkünk hangja

Alea iacta est. Azaz a kocka el van vetve.
Avagy túlélhető-e az átmeneti időszak. Lehetséges-e az egyéni és kollektív gyógyulás, megújulás? Merünk útat törni a változásnak?
Kivéreztetés. Fizikális értelembe véve lassú kegyetlen véghez vezet.
“Vásárra viszi a bőrét.” szokták mondani.
Az igazság az hogy Lelkünket visszük vásárra sok más portéka mellé dobva. Szívünk szorosan mellette áll, remegve igyekszik a Lélekkel maradni. Hiszi a jót. Egy darabig bírja a kiképzést. Gúny tárgyává válni, harciasan védeni mindazt ami Szent és tiszta az emberi létben. Viszont a szív kellő nyomás alatt hajlamos az elme ki és bemagyarázó mechanizmusainak áldozatává válni, és jól elrejtőzni.
Az elme brilliánsnak van kitüntetve. Jól álcázott félelemgyár. És bár a szív tudja az igazat, alkalmazkodni próbál. Ahogy foszlányokban leszakad a Lélektől úgy kezd lassan felejteni, meghasonulni. Aztán “érthetetlen” módon megbetegedni, a Szentet megtagadni.
Nagyüzembe gyártódik újabb és újabb elmélet mi tovább duzzasztja a halálfélelmet, életfélelmet.
Mindenki tudja, a lélek igazát. Az Istenit. Mindenki.
És mégis egy másik, írott, az emberi elme alkotta színmű érvényesül. Színház az egész világ…mondta már Shakespeare is.

Élet és Halál édestestvérek, atyjuk a Születés, Újjászületés az édesanyjuk, a Teremtés bölcsöje. Ahol Élet van ott Halál is él. Folymatos körforgás, nincs egyik a másik nélkül.
Emberi Ego alkotta színjátékban Élet és Halál félelem eszközévé vált. Nem színház ez. Színtiszta bábjáték.
A vicces az hogy bőrünket jobban féltjük, sokan úgy gondolják lelkünk feláldozható az Ego által vezérelt elme oltárán.
Mégis volt, van és mindig lesz olyan ki a lelkét védi, választja.
A Lélek Renesszánszának hajnalában járunk. Hiszem hogy egy olyan kor vette kezdetét ahol a Lélek és az Isteni részünk egyensúlyba kerül,  egységbe az Emberi részünkkel megtanít minket Istenemberré válni.
És míg a változás szele, a hír igazsága el nem jut mindenkihez addig úttörők érkeznek zömivel.
Útat törni az újnak. Küldetés melyben az egyén szembemegy először mindazzal amit tanítottak, megküzd önmagával, saját démonjaival, elméje korlátaival, és az Egó rafinált trükkjeivel. Aztán szembemegy a családi, közösségi, társadalmi normákkal, csendben megküzd, az elfogadottal, a kényelmessel, a megalkuvóval, a kihasználóval, a kirekesztettséggel, a kiéheztetettséggel, a színtiszta gonosszal.
Az úttörőt elgáncsolni hivatot a régi és begyöpösödött elvekhez hű többség.
Egzisztenciális krízishelyzetet idéve elő, mely pengeélen táncoltatja azt aki változtatni, utat törni akar. Azt aki Mer. Évszázadokon át, mikró és makró közösségek jól bevált elgáncsolásra alkalmas eszközeinek tárháza áll rendelkezésre annak érdekében hogy a kellően gyengét, könyen megfélemlíthetőt vissza terelje abba a létbe ahonnan kitörni igyekszik.
Kevés támogatásra számíthat az aki a lelke hívását előrébb helyezi, az akiben hangosabban szónokol a belső igazságérzet mintsem újra meg újra megalkudjon.
És igen, bőrét viszi vásárra az aki a Lelkét és annak igazságát választja.
Tudatalatti automatizmus lép életbe akárháyszor, akármilyen aszpektusban valaki valahol változást szeretne végbevinni, és nem csak a bőrét hanem a Lelkét Is választja. Egésznek lenni egy világban hol csonkának lenni az elfogadott dogma.